Ladyfag

New York City éjszakai életének ikonja, Ladyfag olyan performanszokat alkot, amelyek szinte álomszerű előadásoknak tűnnek, és üdítő szépséggel párosulnak.

A Színtér nagyjaiban a zenei, művészeti és az éjszakai életben irányadó, kreatív egyéniségek világítanak
rá három fő stílusinspirálójukra.

2015-ben úgy tekintenek a kultstílus és az éjszakai élet ikonjára, Ladyfagre, mint a New York-i underground klubkultúra megmentőjére. Kéthetenkénti, ultranépszerű partija, a SHADE (ahol olyan arcok bukkannak fel, mint Alexander Wang és Riccardo Tisci) segítségével betekintést nyújt az éjszakai élet, a páratlan stílus és természetesen az újszerű sminkek művészetébe. Legyen szó sci-fi-imádó esztétáról vagy drámakedvelőről, A színtér nagyjaiban felbukkanó ikonjait egyaránt az avantgárd ihlette.

Frida Kahlo: "A külsőmet gyakran Frida ihleti – annyira, hogy sokszor azt hiszik, magam is mexikói vagyok."

Frida Kahlo:
Frida egészen fiatal korom óta az egyik legnagyobb példaképem, akinek hatása áthatja a külső megjelenésemet. A héber nevem egyébként –a magyar dédnagymamám után Frida, amit még kiskoromban hagyattak el velem, hogy kellőképp asszimilálódni tudjak a suliban. A lázadó énem azonban visszakövetelte.  Rengeteg időt töltöttem Mexikóban. Imádtam a falvakat beutazni, és látni a helyi nőket népviseletbe bújva, és azt, ahogyan „pozícionálhatsz” egy embert a ruházata alapján. Felébredt bennem egy érzés arról, hogy az ember megtalálja a saját törzsét, függetlenül attól, hogy vannak-e vérségi vagy földrajzi kötelékek, pusztán azért, hogy így is kifejezhessük öltözködésén keresztül a személyiségünket. A külsőmet gyakran Frida ihleti – annyira, hogy sokszor azt hiszik, magam is mexikói vagyok. Legtöbbször, ha megkérdezik, az vagyok-e, azt mondom igen. Mindegy, hogy Frida vagy Siouxsie Sioux, a hangsúly a szemöldökön van. Minden alkalommal, ha sminkesszékbe kerülök, az első, amit csinálni akarnak, hogy megpróbálják megzabolázni a szemöldökömet. De sohasem hagyom!”

Rachel a Blade Runnerből (Szárnyas fejvadász): “Feladja a leckét Tina Turnernek a Mad Maxből és Leia hercegnőnek is.”

Blade Runner, Replicants:
Rachael volt az igazi nő. Titokzatos, elegáns, a válltömései és az a haj! És ugyanúgy, mint a Cosmóban, átléphetnél a nappalból az éjszakába, Rachaelből Prisbe. Pris – a külső tekintetében - még mindig a fő ihletforrásom a klubfellépéseimkor. Paróka, füstös szemek és hátraszaltó! Feladja a leckét Tina Turnernek a Mad Maxből és Leia hercegnőnek is. A táncparketten többynire úgy festek végül, mint kettejük szerelemgyereke.”

Mrs. Lovett a Sweeney Toddból:
Olyan vagyok napközben, mint egy gótikus Vivienne Westwood alkotta lény. Igen, még ennek a vámpírnak is szüksége van nappali megjelenésre. Sokszor úgy festek végül, mint egy Tim Burton karakter. Egyszer valaki felkiáltott, hogy "Beetlejuice!" amikor meglátott az utcán. Hát, köszönöm, örülök neki. Nem tudok ennél nagyobb bókot elképzelni."

Mi a legfontosabb eleme a saját külsődnek?
A hónaljszőröm mindent visz! Szerintem döbbenetes, hogy manapság, ebben a korban, egy olyan városban, mint New York, ez furcsa, de hát ez van. 15 éves hippikorom óta megvan nekem. Az emberek randomszerűen beteggelnek olyan hónaljszőrt viselő nőket a Facebookon, mint én, azzal a felkiáltással, hogy „hé, ő olyan mint te”.”

"Hogy viseled, hogy ezt a trendet Te teremtetted?"

Mi a véleményed arról, hogy egyfajta trend lett a divatban és azon túl is?
A divatban, úgy érzem, most helye van annak, hogy megpróbálnak az emberek más dolgokat is el- és befogadni." Mivel erősíted az elfogadást? Te voltál az első, aki divatot csinált belőle… Ez nyilvánvalóan pozitív dolog, és egy lépés a jó irányba. Jobban megdöbbent, amikor az emberek ezt NEM fogadják el.

Van bármilyen sajátossága a sminkrituáléidnak?
Először is, én soha nem sminkelek úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Szeretem szemceruzával kihúzni a számat, és szerintem néha a rúzs is jól mutat a szemen. Nem hiszem, hogy szükség lenne szabályokra. A szemöldökömmel Frida stílusban szoktam játszani. Ehhez a M • A • C Carbont használom, és néha középre, néha pedig felfele fésülöm a szálakat. Vagy rittyentek egy jó Siouxsie Sioux-szemöldököt. Az elvem, hogy a több néha több! A legtermészetesebb sminkem pedig egészen messze áll a természetestől.

Mi a legőrültebb dolog, amit használtál sminkek terén?
Az biztos, hogy szinte mindent ragasztottam már az arcom egyik vagy másik pontjára. Egyszer futurisztikus, disztópikus stílus volt a téma az egyik SHADE partimon, ahol a Blade Runner stílussal játszottam, amihez hozzátettem négy fémlemezt – így még a számat sem tudtam kinyitni. Egy másik alkalommal csavarokat ragasztottunk a szemöldökömre, és sikerült elaludnom bennük. Mindegyik darab tökéletesen a helyén volt másnap is. Határozott egy KÜLSŐ volt ez is.

Melyek azok a kihívások, amikkel New Yorkban 2015-ben szembe kell nézni a szabadság, a csillogás és az egyenlőség szellemét diktáló zene terén?
A legnagyobb probléma maga New York, bár én nagyon nem vagyok New York-ellenes. Szenvedélyesen szeretem a városomat! De a valóság az, hogy ez a város egyre drágább a megélhetést tekintve. A klubtulajdonosok, hogy a költségeiket fedezzék, egyre többet kérnek, a tehetősebb réteg pedig kiszorítja a kisebb indulókat. Az egyik dolog, amit szeretek a városban, a rengeteg kreatív ember energiája, akik azért jöttek ide, hogy valóra váltsák álmaikat. Sajnos manapság viszont nem elég az álom, egy tervvel is kell ide érkezned!

Mit remélsz, mit érez egy bulizni érkező vendég, amikor először megy el a partidra?
A szívélyes fogadtatást.