A Divatra Teremtve vezető divattervezőket és sminkmestereket szólaltat meg a kreativitásról, együttműködésről és a kifutók világáról.
„Elagabalus olyan szinten űzte az anarchiát, hogy az már valódi költészet” – így véleményezi Antonin Artaud, francia drámaíró a gonosz, dekadens és rövid életű római uralkodót. Elagabalus egy brutális és perverz vezető, aki figyelmen kívül hagyta a felelősségeit, a saját érzéki kielégülése érdekében. Történetét Francesco Cavalli is feldolgozta utolsó, 1667-es operájában, az Eliogabaloban.
Amikor Thomas Jolly rendezőnek jelmeztervezőre volt szüksége az Opéra de Parisban, azonnal tudta, kihez forduljon - Gareth Pughhoz, a nagy-britanniai avantgárd divattervezőhöz, akinek érzéke van a gótikus drámához is. A sminkmesterrel Val Garlanddal, egy csapatként dolgozva kreáltak gazdag külsőt a szereplőknek, amely érzékelteti a hatalmat, erőszakot és a káoszt.
GARETH PUGH: „jelentős mértékű szadizmus, nárciszizmus van a darabban, és érdekes hataloméhséget és mérgező szándékot közvetítő megjelenést tervezni. Ki akartam bontani azt a koncepciót, hogy a hatalom félelmet tud kelteni, azért, hogy a nézők is érezzék ezt a színészek megjelenésétől.”
Hogy került szóba az ötlet, hogy te tervezd a ruhákat ebben a projektben? És mi volt az első reakciód az ötletre, hogy egy operán dolgozz?
GARETH PUGH: tavaly együtt dolgoztam a nagy-britanniai koreográfussal, Wayne McGregorral, egy balett előadás jelmezein, amelyre a Palais Garnierben került sor. Dolgoztam a Párizsi Nemzeti Opera műhelyeiben is, még azelőtt, hogy megismertem a jelmez részleg főnökét. Ő beszélt az Eliogabalo rendezőjével, Thomas Jollyval, a projekt még a fejlesztés alatt levő stádiumában, és azt javasolta, hogy találkozzunk. Kiderült, hogy már ismerte a munkáimat, és inspirációként használta az előző színházi előadásaihoz is, így elég gyorsan összejött az egész! Azonnal tudtam, hogy ezt el kell vállalnom.
Esztétikailag mi tetszett meg az Eliogabaloban? Hogyan közelítetted meg a tervezéseidet? Szerepel az alkotásban színkódolt bankett, orgia, dekadens utcai buli… Elég szórakoztatónak hangzanak.
Egy barátom javasolta, hogy olvassam el Antonin Artaud egyes szám első személyű regényét Eliogabaloról és a római bíróságról. Teljesen magával ragadó és vizualizálásra késztet. Elég extrém karakter volt, és tudta, hogyan használja a metakommunikációt a hatalom és felsőbbrendűség sugárzására. Elolvasva néhányat a történetek közül, kezdtem látni, hogyan is lehetne ezt összerakni. Az elképzeléseim, párban az őrült történettel azt jelentették számomra, hogy ez egy olyan projekt, amelybe belemélyeszthetem a karmaim.
"Elég extrém karakter volt, és tudta, hogyan használja a metakommunikációt a hatalom és felsőbbrendűség sugárzására. Elolvasva néhányat a történetek közül, kezdtem látni, hogyan is lehetne ezt összerakni. Az elképzeléseim, párban az őrült történettel azt jelentették számomra, hogy ez egy olyan projekt, amelybe belemélyeszthetem a karmaim.– Gareth Pugh
Mik voltak számodra a kulcsfontosságú hivatkozások a folyamat alatt?
Az opera eredetileg 1667-ben íródott a velencei karneválra, és érdekesnek tartottam, hogy Eliogabalonak milyen társadalmi funkciói vannak. Ő a Karnevál Király, vagy az udvari bolond. Továbbá felhasználva Francis Bacon tanulmányait X. Ince pápáról - a tátott száj, egy szimbóluma a csillapíthatatlan éhségnek és fogyasztásnak, és ruházatának sötét lila színe pedig a hatalom jelképe a Római Birodalomban. Ez mind keveredik a pop kultúra képi megoldásaival, gondolva például Jeff Koon szobráraa Michael Jacksonról. Plusz, a káosz szimbólum is egyike volt azon motívumoknak, amiket használni akartam - a nyilak robbanó dinamikái és a grafikus napkitörés motívum jelen van a tervezésekben. Sokat tanulmányoztam Cornelia Parker hihetetlen installációit is a felfüggesztett töredékekről. Úgy néznek ki, mint a fagyott robbanások, kicsit olyan, mint egy törött római mozaik… Ezek mind benne vannak!
Melyik karakter tetszett neked a legjobban az operából?
Szerintem a sötétebb karakterek nagyon erőteljesek. Mindenkinek utálnia kell Eliogabalot, hogy mindenki egységes és békés legyen. Ő a gonosz, aki az erőszakot és a káoszt sugározza a társadalmukban.
Hogy dolgoztatok együtt Vallal amikor terveztétek a szereplők külsejét?
Kitaláltam egy térképszerűséget, egy valódi rajzolt diagrammot minden karakterről és a kapcsolataikról egymással, és a helyüket egy úgymond morális spektrumon. Aztán Val elkezdett ötletelni. Ő a legjobb az iparban, úgyhogy az első megérzésre azonnal eltalált mindent. Végül, elég sok ötletünk támadt, de valahogy mégis mindegyik ugyanazt a világot testesítette meg. Nagyon bátor és szemléletes, elég erőszakos és nyomatékos ábrázolások. Nem akartunk egy specifikus történelmi korhoz kötődni. Időtlenséget szerettünk volna éreztetni, mintha egy sötét álomvilágban lennénk. Ezért vizuális kódok köszönnek vissza a jelmezeken és a sminken – piros, lila, arany és szürke – de durva, "mindent vagy semmit" módon alkalmazva.
“Hogyan tekinthetsz úgy a történetre anélkül, hogy ne látnád az utalást? A káosz ügynöke, a megkoronázott anarchista, ki a kapzsiság és nárciszizmus atmoszférájában tört hatalomra? – Gareth Pugh
Mennyire érzel párhuzamot a történet és a mai események között?
Ha a munkádat egy kulturális dialógus részének tartod, akkor persze, hogyan tekinthetsz úgy a történetre anélkül, hogy ne látnád az utalást? A káosz ügynöke, a megkoronázott anarchista, ki a kapzsiság és nárciszizmus atmoszférájában tört hatalomra? Legfőbbképpen arról szól, hogyan teszi tönkre magát egy birodalom. Így riasztóan releváns. Ez nem egy olyan dolog, amit figyelmen kívül hagynék. Ha valamitől, akkor ettől nagyobb erőbedobással csináltam a projektet… Számos olyan ruha volt, az operában is, és a kollekciómban is, amik a hatalom performatív szempontjával játszadoznak. Ez egy olyan téma, amely mindkét projektben jelen van. Van egy ilyen sorozat a bemutatómban. Kézzel hímzett ruhadarabok, és egy csiszolt aranyrúdnak kinéző mozaik, de ha közelebbről megnézed, ami első ránézésre a gazdagság fényűző kivetülésének tűnik, a káosz szimbóluma. Van benne nyugtalanság a vagyonnal és a hatalommal kapcsolatosan, ami szerintem tükrözi a világot, amiben ma élünk.
Végül, milyen hatással volt ez az egész projekt a SS17 kollekciódra?
Szerintem az opera olyan nehéz tematikailag és esztétikailag, hogy talán ez hajtott, hogy próbáljak létrehozni olyat, mintha fénysugár törne elő a sötétségből. Azt akartam, hogy a kollekció baljós, súlyos érzéssel kezdődjön, és a remény virágzásával végződjön. Van még egy motívum, ami az egész kollekción visszaköszön, és az a nap totemisztikus szimbóluma. Az egyik szempontból a nap a teremtés és a meleg szimbóluma – a hatalom és az élet robbanása – de a zsarnoki hatalmat és megsemmisítést is jelentheti. Ezt a kettősséget szerettem volna felfedezni a kollekciómmal, hogy megmutassam az érem két oldalát, de végül, hogy kegyelmesen meghajoljunk a természet alatt.
Az Eliogabalo a Palais Garnier-ben tekinthető meg szeptember 16-a óta.
Hamarosan következik - Gareth Pugh és Val Garland a backtage-be kalauzol Londonban a MADE FOR FASHION második részében, ahogy az utolsó simitásokat végzik a 2017-es tavasz-nyári kollekció bemutatójához.